
Fény és tánc performanszunk 3 összetevőből áll: 1. installáció a fa körül illetve annak koronájában,
ahol
valóban meg lehet
Alapötlet A 7-es busz budai végállomásánál van egy kis utca, amit nyaranta szinte teljesen benőnek a fák. Este arrafelé elég sötét van, az utcai lámpaoszlopokat eltakarják a fák sűrű lombkoronái, mintha azok világítanának. Ezen a rövid utcán végigsétálva az az érzésed, mintha egy furcsa, elvarázsolt erdőben sétálnál. Rájöttem, hogy azért olyan különleges hangulatú ez az utca éjszaka, mert a fák teljesen bekebelezik az utcai lámpákat, a fény pedig különös módon szűrődik át a leveleken, ettől kellemes zöld színű lesz a táj, az ágaktól pedig érdekes árnyékok vetülnek szanaszét. A fáknak éppen ez a mohósága tetszett meg, ahogyan sokkal szebbé varázsolják magukat éjszakára, így elhatároztam, hogy lámpákat fogok a fákra szerelni, és fákat fogok elvarázsolni fényekkel.
Fotó: Zagyvai Sára
Favilágítás, fény performansz - koncepció Színházi és táncszínházi világítással és világítástervezéssel foglalkozom. Furcsán hangzik, de ebben a projektünkben barátaimmal és kollegáimmal gyakorlatilag színházi lámpákat szerelünk a fákra.
Fotó: Liszkay Lilla
Fotó: Nagy Árpád Úgy szeretném bemutatni a megvilágított fákat, kerteket, amilyennek talán még sohasem láthattuk, de amilyenek azok valójában: gyönyörűek, és ez a varázslatos szépség az ő igazi énjük. Mély, titkos és egyedi szépségekre szeretnék rávilágítani egy élő környezetben. A fény segít irányítani a látogatók figyelmét, egyúttal varázslatos hangulatot és érzéseket idéz meg. Mindeközben a fények és a fák összjátékának köszönhetően a tér folyamatosan változik, mozog és megelevenedik.
Duett a fával - tánc Elképzeltünk egy duettet egy fával és egy fiatal táncosnővel, fehér ruhában. Ez a tánc és a fényjáték együttesen egy felajánlás, ha úgy tetszik, egy hálaadó gesztus. Tánc a fának, a fával, egy mesebeli környezetben.
Fotó: Zagyvai Sára Kovács Kata kortárs táncművész, 2007-ben végzett a Budapest Tánciskolában. Azóta több hazai és külföldi előadásban és performanszban vett részt mint alkotó és előadó, táncfilmekben szerepelt; szabadúszó.
Együtt élünk városaink fáival, közben észre sem vesszük őket. Ideje megállnunk egy pillanatra és felfedezni a fák szépségét. Szabadtéri tánc- és fényperformanszunk célja éppen ez, hogy felhívjuk a figyelmet városaink elfeledett közösségi tereire, zöld környezetünk szépségeire és fontosságára.
Installáció a fán Ezen a misztikus utcán tett sétám közben később azon gondolkoztam, milyen szép lenne vendégségbe menni egy fához, közel menni hozzá, és ami szokatlan, belépni a lombkoronájába.
Készítette: Berg Krisztián és Vida Zoltán Egy emelvényt képzeltem el, ahová bárki felsétálhat egy lépcsőn, és ott fenn bárki megpihenhet egy kanapén. Néhány percre, vagy hosszabb időre, nem számít. Megihat egy pohár bort, elgondolkozhat az élet nagy dolgain, vagy egyszerű közhelyeken. De lehet semmire sem gondolni, csak élvezni a csendet, érezni a nyugodt, bölcs erőt a fa törzse mellett.
Fotó: Nagy Árpád
Fotó: Liszkay Lilla A szabadtéri installáció a nap 24 órájában látogatható és használható. Installációnk újrafelhasznált anyagokból készült. A fát környezetbarát technológiával felépített dobogó öleli körbe. Az építményre lépcső vezet, a dobogón pedig kényelmes kanapé várja a megpihenni vágyó látogatót.
Fotó: Zagyvai Sára
|
Ajánlat „World of trees” című projektünk lényege, hogy új közösségi tereket hozunk létre városok ismert helyein. Projektünk könnyen utaztatható, mobil performansz sorozat, ideális fesztiválok, kulturális események programjaként. Performanszunk elemei:
Referenciákért, egyedi ajánlatért kérem, vegye fel velünk a kapcsolatot.
Rider: Személyzet: 4 fő Hangtechnika: Fénytechnika: az előadás során az alábbi fényvetőket installáljuk a kertben, illetve a kiválasztott fán: Az előadáshoz szükséges technikát mi installáljuk és bontjuk, a munka során különösen ügyelünk a természeti értékek megóvására. Tervezett kivitelezési timing:
Alkotók: Koncepció: Vida Zoltán, Kovács Kata Filmek: Ode to a tree – Hálaének egy fához Catering: Grafika és webdesign: Támogatók: Külön köszönet a segítségért: Kapcsolat: |
|||||